Pályázati felhívás: Humorral a vírus ellen címmel

A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete, Szemezgető című ismeretterjesztő kiadványa, irodalmi pályázatot hirdet, Humorral a vírus ellen címmel.

A közel egy éve tartó járvány helyzet, a vele járó korlátozásokkal együtt már elég nyomasztó, és mert tudjuk, hogy minden rosszban van valami jó, a Szemezgető szerkesztői stábja, pályázatot ír ki, látássérültek számára olyan mókás, vicces, nevetésre serkentő írások beküldésére, melyek a karantén idején, illetve a járvány miatti korlátozásokhoz köthetően megtörtént eseményeket dolgoznak fel, és kirajzolódik a pályamunkákban, hogy a látássérültségből fakad a humoros történés.

A beérkező írásokat, egységes szerkezetbe foglalva, megjelentetjük Braille-Nyomtatásban, digitális formátumban és hangoskönyvként.
A beérkező pályamunkákat, a Szemezgető szerkesztői stábja által felkért három tagból álló zsűri fogja elbírálni, és az első három helyezettet díjazni.

  • A humoros írásokat elektronikus levélben juttathatják el a Szemezgető szerkesztőjéhez: elnok@vakegy.hu
  • Terjedelem: Maximum 2  A/4-es oldal, Word formátumban
  • Beküldési határidő: 2021. Január 20. – Március 20.

A humoros pályázati munka mellett, kérjük, hogy a pályázó ossza meg velünk nevét, postacímét esetlegesen telefonszámát, hogy az egységes szerkezetbe foglalt, Humorral a vírus ellen című kötetet eljuttassuk, részére.
 

2024 Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete - Készítette: PixelRain.hu